Herczeg Adrienn
1. ábra
Hírnév (regényrészlet)
„Harminckilencedik életévének kora nyarán Ralf
Tanner színész önmaga számára is megszűnt létezni. egyik napról a másikra többé
nem szólalt meg a telefonja. régi barátai eltűntek az életéből, szakmai tervei
minden ok nélkül füstbe mentek, egy nő, akit a maga módján szeretett, azt
állította, hogy ő, csúfot űzött belőle telefonon, egy másik, Carla meg
felbukkant egy szálloda halljában, hogy megrendezze élete legkellemetlenebb
jelenetét: azt sikoltozta, hogy ő, ralf, egymás után háromszor is átverte őt!
az emberek megálltak és vigyorogva nézték, néhányan le is filmezték a
mobiltelefonjukkal, és amikor Carla teljes erőből megütötte, ő abban a
pillanatban tudta, hogy ezek a másodpercek felkerülnek az internetre, és
legjobb filmjeinek a hírét is elhomályosítják. nem sokkal később egy allergia
miatt túl kellett adnia juhászkutyáján, bánatában bezárkózott és képeket
festett, de senkinek nem merte megmutatni őket. Fotóalbumokat vásárolt,
közép-ázsiai pillangók szárnyának mintázatát ábrázoló képekkel, könyveket
olvasott arról, hogyan kell szakszerűen szétszerelni és újra összerakni egy
órát, de sosem vitte rá a lélek, hogy ki is próbálja. Naponta többször rákeresett a nevére a Google-ban, kijavította a róla szóló, hibáktól hemzsegő Wikipedia-cikket, mindenféle
adatbankokban ellenőrizte szerepeinek listáját, fáradságot nem kímélve
lefordította magának a spanyol, olasz és holland vitafórumok résztvevőinek
véleményét. Idegen emberek vitatkoztak azon, hogy évekkel ezelőtt csakugyan
összeveszett-e a fivérével, ő pedig, aki soha sem kedvelte a testvérét, úgy
olvasta a véleményüket, mint aki arra számít, hogy köztük magyarázatot talál
arra, mi értelme az életének. A YouTube-on talált egy felvételt egy elég jó
Tanner-imitátor fellépéséről: egy férfiről, aki a megszólalásig hasonlított rá,
a hangja, a gesztusai is majdnem teljesen megegyeztek az övéivel. Mellette
jobboldalt más, a nevéhez kapcsolódó videókat is kínált a rendszer: részleteket
a filmjeiből, két interjút és természetesen a jelenetet Carlával a szálloda
halljában. Aznap este találkozott egy nővel, akire már régóta hajtott. De
amikor ott ült vele szemben, hirtelen nem tudott úgy tenni, mintha érdekelné a
nő locsogása. többi asztalnál ülő emberek pillantásai, a pusmogásuk, az, ahogy
rá meredtek, mindez most még jobban zavarta, mint máskor. Amikor felálltak és
távoztak a vendéglőből, egy férfi lépett oda hozzájuk, s a félénkség és dac
szokásos keverékével autogramot kért.
– Csak hasonlítok rá – mondta Ralf.
A férfi bizalmatlan pillantást vetett rá.
– Ez a foglalkozásom. Fellépek vele. Imitátor
vagyok.
A férfi félreállt az útjukból. A nő még
percekkel később, a taxiban is nevetett, olyan szellemesnek találta a választ.
Ezen az éjszakán, miközben az ágy mellett lévő szürke tükörben látta, ahogy
mezítelen körvonaluk eggyé válik, minden idegszálával a sima felület másik
oldalára kívánkozott, másnap reggel pedig, miközben hallgatta a nő egyenletes
légzését maga mellett, úgy érezte, mintha egy idegen tévedt volna a szobába; és
ez az idegen nem a nő volt. Már régóta gyanította, hogy a fotózás elkoptatta az
arcát. Lehetséges, hogy az emberből minden filmezés alkalmával másvalaki jön
létre, egy nem teljesen tökéletes másolat, amely kiszorítja őt önmagából? Úgy
érezte, mintha az éveken át tartó ismertség után neki, Ralf Tannernek már csak
egy része maradt volna meg, és elég lenne meghalnia ahhoz, hogy csak és kizárólag
ott legyen, ahová tulajdonképpen való: a filmekben és a megszámlálhatatlanul
sok fényképen. És a teste, amely még mindig lélegzett, éhes volt és ilyen-olyan
okokból hol itt, hol ott kódorgott, már nem zavarná – ez a test
amúgy sem nagyon hasonlított a filmsztáréra. Rengeteg munka volt vele, olyan sok smink kellett hozzá, annyi energia és
alakítás, hogy tényleg úgy nézzen ki, mint a filmvásznon
látható Tanner. Felhívta Malzachert, az
ügynökét, lemondta a részvételt a Valparaisói Filmfesztiválon és elindult egy Looppool nevű külvárosi diszkóba, ahol
aznap, mint azt az interneten látta, ismert színészek
hasonmásai léptek fel. Meghagyta a sofőrjének, hogy kint várjon, és bement. Amikor a nővel együtt kilépett az utcára, megrémült.
Eszébe jutott, hogy nem viheti fel magához. Ha
a nő meglátja a házat, a személyzetet, rájön, hogy ő nem az, akinek mondja
magát – pontosabban éppen, hogy ő az. Úgy
tett, mintha nem látná a várakozó sofőrt, leintett egy taxit és kitalált egy mesét a fivéréről, aki éppen látogatóban
van nála; a nő pedig – olyan pillantással, amelyből
Ralf látta, hogy egy szavát sem hiszi, és hogy nősnek gondolja – azt mondta,
hogy nála meg rumli van. Ralf Tanner élete legszebb éjszakáját töltötte a nő
nagyon is takaros kis lakásában. Nem ő, hanem
másvalaki ölelte át Nora testét, és olyan erővel hempergette, amilyen neki sosem
volt. Kora reggel a nő megsimogatta nyakát, és
csodálatosnak nevezte. Ezt sok nő mondta már neki, de
ő tudta, hogy egyik sem gondolta komolyan[1].
2.ábra
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.
Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.[2]
3. ábra
4. ábra
Az Apostol
együttes története 1970 nyarán kezdődött. Az alapító diákok éppen komolyzenei tanulmányokat
folytattak a Zenegimnáziumban, illetve a Zeneakadémián. A hatvanas évek beat
mozgalma a komolyzenei tanulmányokat végző fiatalokat is
"megfertőzte". Németh Zoltán, az együttes vezetője a
"konziban" (ahogy a zenegimnáziumot nevezték) egy osztályba járt
Presser Gáborral, Mihály Tamással ? akinek később kulcsszerepük lett a magyar
rockzene történetében. A szünetekben lelkendezve játszották egymásnak a Szabad Európa
Rádióban vagy a Luxemburgi Rádióban előző nap hallott új dalokat. Az új zenére
fogékony tagokból, muzsikustársakból alakult meg tehát az Apostol együttes. Bár
akkor csak némi ösztöndíj-kiegészítés lebegett a szemük előtt, amikor
ideiglenes működési engedéllyel Balatonföldváron, a Balatongyöngye étteremben
elkezdtek játszani a következő összeállításban: Németh Zoltán (zongora,
zenekarvezető), Debreceni László (basszusgitár), Deák János (szaxofon), kozma
András (gitár), Szalánczy Ferenc (harsona), Peterdi Mihály (dob).
A sikeres nyár
után a fiúk egy része úgy gondolta: folytatni kellene a zenekaros munkát a tanulmányok
mellett is. Az első tagcserére ekkor került sor, se 1979. őszéig még annyi
változás történt, hogy az Apostol talán a "legváltozatosabb összetételű
zenekar" nem hivatalos titulusa is megillette volna a magyar könnyűzenei
életben. 1970. őszén került a zenekarba Deák Béla (gitár), és a dobos poszton
is csere történt: attól kezdve Nagy Béla adta a ritmikus alapot. Hamarosan
sikerültszert tenni önálló klubokra is, előbb a Fővárosi Tanács Gerlóczy utcai
klubját, majd a Műszaki Egyetem Vár-klubját szerezték meg, melyek éveken
keresztül a zenekar törzshelyei voltak. 1970. őszén országos könnyűzenei
fesztivált hirdettek, melynek döntőjét 1971. májusában Salgótarján rendezte. A
sikeres megmérettetés érdekében két "tapasztalt" profit, külföldet is
megjárt zenészt vettek be a zenekarba: 1970. decemberében Deák Mihályt (dob),
1971. januárjában Deseő Attilát (szaxofon). A salgótarjáni döntő megnyerése
után a már "profivá" vált zenekar elindult a közönség meghódításához
vezető úton. Győztes számaikból - Németh Zoltán - Nagy Béla: A cirkuszi
kikiáltó és Németh Zoltán: Az esti utcán című dalából - kislemez készült. Még
azon a nyáron felléphettek Georgie Fame és Alan Price kisstadionbeli
koncertjén. Ekkorra már egyértelműen kialakult a zenekar saját stílusa. Magyar
jazzrockot játszottak a nagy példaképek, a Chicago és a Blood, Sweat and Tears
hangzására és igényességére törekedve. Az iskolai tanulmányokkal való
egyeztetés, illetve a zenei célok változtatása miatt újabb tagcserékre került
sor: 1971. szeptemberében Deák Béla helyett Lifka Mihály (trombita)
csatlakozott az együtteshez, majd decemberben Makrai Pál (gitár) váltotta fel
Kozma Andrást. Ebben az összeállításban egy évig muzsikáltak együtt. Ezalatt
készült el a második kislemez Németh Zoltán és Tardos Péter Vándor, milyen az
út és a Ki lehet a párja? című számaival.
A hetvenes évek
elején nehéz volt "profi" erősítőkhöz és hangszerekhez jutni Magyarországon.
Így aztán a zenekar külföldi munkalehetőség után nézett, melynek a bevételéből
akarták mindezt előteremteni. A munkalehetőséget az NSZK, Svájc és Svédország
kínálta. A turné sikere érdekében újabb változtatásokra volt szükség a zenekarban.
Mindenekelőtt három énekesnő - Magay Klementina, Kassai Katalin, és Babits
Marcella - színesítette a csapatot és gazdagította a hangzást, de a szaxofonos
és a trombitás posztján is változás történt: Gábor István és Nagy József lettek
az új tagok. 1972. szilveszterén kezdett a zenekar Németországban játszani, és
1973. májusában fejezte be a turnét Svédországban.
A zenekar
műsorában egyre jobban szétvált a jazz és az "emészthetőbb" zene. Az
úgynevezett hagyományos koncerteken populárisabb zenét játszottak. A hazai és
külföldi jazzfesztiválokon viszont hangszeres kompozíciókkal vett részt a
csapat. A stiláris elkülönülés első átütő sikerű dala 1974-ben Németh Gábor -
Szenes Iván: Okosabban kéne élni című dala. Még ugyanabban az évben Meződi
József is bemutatkozik egy dallal, amelyben egy országot ejt ámulatba sajátos
hangszínű magas hangjával. A dal Németh Zoltán és Bukó Gábor szerzeménye: Sír a
harang. 1974. májusában a "jazzvonal" is méltónak bizonyult
hírnevére: a Csehszlovákiában rendezett nemzetközi jazzfesztiválon
"Európai Extraklasszis" elismerést nyert a zenekar, Németh Zoltán
pedig A jó, a gonosz és az ember című kompozíciójáért megkapta az I. díjat,
valamint a legjobb hangszerelés díját. Makrai Pál, aki az Okosabban kéne élni
című dalt vitte sikerre, 1974. júniusában átigazolt Koncz Zsuzsa éppen
megalakuló kísérőzenekarához, a Korálhoz. Vele ment Kozma András is. Helyükre
Felkai Miklós (gitár) és Heilig Gábor (basszusgitár) került.
LEMEZEK, DÍJAK ÉS SIKEREK
1975: a Made in Hungary
dalfesztiválon Németh Gábor és Szenes Iván Nehéz a boldogságtól búcsút venni
számával Meződi József, mint énekes szinte berobban a hazai könnyűzenébe, és a
zenekar egyértelmű országos népszerűségre tesz szert.
1976: Deák Mihály helyett
Veszelinov András (dob), Heilig Gábor helyett Gombos Géza (basszusgitár), Csiba
József helyett Kovács János (trombita) kerül az együttesbe.
1976: a Made in Hungary
dalfesztiválon újabb hatalmas sikert arat Németh Zoltán és Szenes Iván
Homokvár, légvár, kártyavár című dala.
1974-től folyamatos külföldi
szereplések: NDK, Bulgária, Szovjetunió, Csehszlovákia, Finnország, stb.
1977: Fényes Szabolcs -
Szenes Iván: A legtöbb ember, Bakos Géza - Bradányi Iván: Búcsúzik a nyár a
nagy sikerek.
1978: az első nagylemez A
létrán címmel (aranylemez lett).
1979: végleg távoznak a
jazz-irányzat hívei. Az együttest ezután hatan alkotják: Németh Zoltán, Meződi
József, Pete László, Veszelinov András, Baranski László (gitár), Szaniszló
Lajos (trombita).
1980: apostol 2 - Vágyak című
nagylemez (aranylemez lett). Legismertebb dalai: Nem tudok élni nélküled; Eladó
kiadó most a szívem. Augusztustól novemberig az Egyesült Arab Emirátusokban
vendégszerepel az együttes.
1981: Várkonyi Mátyásnak, a
Rockszínház igazgatójának megkeresésére a zenekar betagozódik a színház
világába, nevezetesen a Rockszínház állandó zenekara lesz. Meződi József
különböző színházi szerepeket kap.
1984: Számtan című nagylemez.
Veszelinov András helyett Szabó Ferenc (dob) kerül a zenekarba. Az együttes az
évek során belefárad abba, hogy az egyértelmű népszerűség ellenére állandó
támadások érik a slágerzenéje miatt. Fokozatosan a színházi világ felé fordul.
Soha nem oszlott fel, tagjai mindvégig aktív zenészként működtek. A Rockszínház
lemezein - Sztárcsinálók, Evita, Jézus Krisztus Szupersztár, Nyomorultak, Miss
Saigon, Sakk, Anna Karenina, Krónikás, Bábjátékos - az Apostol zenészei
játszottak.
1998
decemberében az egyre növekvő érdeklődés hatására az együttes kiad egy válogatást
a régi slágerekből, újra hangszerelve és énekelve a dalokat. Az album címe:
Nehéz a boldogságtól búcsút venni (Warner-Magneoton). Néhány hét alatt
aranylemez, 1999 októberére pedig platinalemez lett.
1999.
március 19-20.: nagysikerű koncertet ad az Apostol a Budapest Sportcsarnokban.
Vendégük: Demis Roussos, a görög-amerikai Meződi. Ezen a napon jelenik meg új
hangzó anyaguk is, mely vadonatúj dalokat tartalmaz: "Ne felejts el soha
szeretni" címmel (Warner?Magneoton). Még 1999 júliusában boltokba kerül a
Budapest Sportcsarnokban tartott koncert anyaga dupla albumon (Warner-Magneoton).
A zenekar azóta folyamatosan koncertezik. 2004 októberében pedig visszatért.
Nem is akárhogy. Folyt. köv...[4]
Az állomás hideg, a
várócsarnokot
a szél úgy járja át, mint engem.
Végtelen sinek már békén fekszenek,
az esti gyorsvonat rég elment már.
Újabb érkezés és újabb indulás,
csak én meg nem mozdulok még most sem.
Várnom nincs kire, és menni sincs kiért,
de ez a dal talán még utol ér!
Te úgy mentél el, te úgy mentél el,
hogy számomra minden véget ért.
Te úgy mentél el, te úgy mentél el,
hogy engem is magaddal vittél.
Jönnek hónapok, vígaszt hozó napok,
hisz mindig győzni fog az élet.
Elfelejtheted az én szerelmemet,
az esti gyorsvonat már messze jár.
Te úgy mentél el, te úgy mentél el,
hogy számomra minden véget ért.
Te úgy mentél el, te úgy mentél el,
hogy engem is magaddal vittél.
Te úgy mentél el, te úgy mentél el,
hogy számomra minden véget ért.
Te úgy mentél el, te úgy mentél el,
hogy engem is magaddal vittél.
Magaddal vittél...[5]
